Az alapelvek nem változnak
Felülvizsgálhatja a kormány a rehabilitációs hozzájárulás rendszerét
Felülvizsgálhatja a kabinet a rehabilitációs hozzájárulás rendszerét a vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentésére irányuló kormányzati program keretében úgy, hogy az alapelvek nem változnak.
2011.05.09 13:43MTIEgy fideszes képviselő írásbeli kérdésére az Országgyűlés honlapján elérhető miniszteri, válasz szerint a kormány jelenleg annak lehetőségét vizsgálja, hogy a rehabilitációs járulék konstrukciójával milyen módon lehetne még jobban ösztönözni a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, csökkentve ugyanakkor a munkáltatók adminisztrációs terheit.
Matolcsy György válaszában emlékeztet arra, hogy a törvény szerint a munkaadó a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának elősegítése érdekében köteles rehabilitációs hozzájárulást fizetni, ha az általa foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 20 főt, és a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak száma nem éri el a létszám 5 százalékát.
Több alkalommal felmerült korábban, hogy a rehabilitációs hozzájárulás az eredeti célját nem, vagy nem megfelelően teljesíti, ezért felül kell vizsgálni a konstrukciót. A magyarországi vállalkozások döntő többségének (97,6 százalékának) nem okoz többletterhet a hozzájárulás, rájuk ugyanis nem vonatkozik fizetési kötelezettség, mert létszámuk 20 főnél kevesebb - fűzi hozzá válaszában a miniszter.
Mint kifejti, jelentősen nőtt a vállalkozások érdeklődése a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása iránt, ugyanis a rehabilitációs hozzájárulás jelenlegi összege összemérhető egy minimálbéren foglalkoztatott munkavállaló éves bérköltségével. A munkáltatónak reális alternatíva a megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazása a rehabilitációs hozzájárulás megfizetése helyett. E miatt nem lenne szükséges a hozzájárulás alapelvének vizsgálata, hiszen az a jogkövető és egyben szociálisan érzékenyebb vállalkozási környezet kialakulását segíti elő, és elsődleges célja a megváltozott munkaképességűek integrált foglalkoztatásának ösztönzése.
A bürokrácia-csökkentő program feladata a vállalkozásokat terhelő bürokratikus terhek radikális csökkentése és a tisztességes vállalkozásokat támogató és versenyképes üzleti környezet kialakítása. A részletes szabályok kidolgozása jelenleg szoros együttműködésben folyik a vállalkozókkal és vállalkozói szervezetekkel.
Matolcsy György felhívta a figyelmet arra is, hogy a rehabilitációs hozzájárulás mértéke az elmúlt időszakban többször változott, 2011-ben a hozzájárulás mértéke évente 964.500 forint/fő.
Jánosiné Bene Ildikó (Fidesz) azért fordult a miniszterhez, mert úgy véli, hogy az egészségügyi, elsősorban a fekvőbeteg-ellátó intézményekre a törvényi szabályozás jelenleg elviselhetetlen anyagi terhet ró.
A Széll Kálmán Terv részeként áprilisban bejelentett bürokrácia-csökkentő programban az olvasható, hogy a rehabilitációs hozzájárulást - másik öt adónemmel együtt - éves fizetési kötelezettséggé alakítják át.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06