Folytatódik a "megszorítások politikája"?
A Jobbik: neoliberális fordulatot tett a kormány
A Jobbik szerint a kormány neoliberális fordulatot tett a "megszorítások politikájának" folytatásával. Az ellenzéki párt szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott az is: a Jobbik nem támogat neonáci szervezetet.
2011.05.04 15:15MTIVolner János, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Lázár Jánosnak a Fidesz-frakció teljesítményét értékelő nyilatkozatára reagálva elismerően szólt az első Orbán-kormány gazdaságpolitikájáról, ám - mint fogalmazott - a jelenlegi kabinet már csalódást kelt számukra azzal, hogy "híven teljesíti az IMF diktátumait" és sorozatosan újabb és újabb megszorító intézkedéseket vezet be.
Az ellenzéki politikus kritizálta továbbá, hogy a kormány korábbi hangzatos ígéreteivel ellentétben már ötödik hónapja csökken a foglalkoztatottak száma és egyelőre nem is látják, miként fordulhatna meg ez a tendencia.
Volner János felháborítónak nevezte Lázár János azon állítását, amely neonáci társadalmi szervezetek támogatásával vádolja a Jobbikot. Mint mondta, pártja soha egyetlen ilyen szervezetet sem támogatott és most sem tesz ilyet. Kiemelte: a Fidesz frakcióvezetője által "sunyi célozgatással" körülírt Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület egy hazafias érzelmű emberekből álló, a közrendért, a közbiztonságért áldozó közösség, amelyet a Jobbik ugyanúgy támogat, mint bármely más hasonló szervezetet, vagy akár a rendőrséget.
Kapcsolódó írások:
- Jobbik: a szociális konzultáció több pontja is a megszorításokat legalizálja
- Kertész Imre és Spiró György is "antimagyar író" a Jobbik szerint
- Az iskola- és az óvodabezárások megakadályozására törvénycsomagot nyújt be a Jobbik
- Jobbik: erkölcsileg elfogadhatatlan és szakmailag kidolgozatlan a Btk. módosítása
- Vona Gábor bemutatta könyvét a Jobbik majálisán
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06