Dézsmálták a halállományt
Lopott csónakkal közlekedő orvhalászokat fogtak el Tiszaburánál
A rendőrség közölte: a Tisza halállományát az elmúlt hetekben folyamatosan dézsmáló, lopott csónakkal közlekedő orvhalászokat fogtak el a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vízi rendőrei Tiszaburánál.
2011.04.28 18:53MTIA Kiskörei Vízirendészeti Rendőrőrs munkatársai az egyik hajnali figyelőszolgálat közben két gyanús embert vettek észre, akik csónakból, varsák kihelyezésével fogtak halakat. A két férfi elszámoltatása során kiderült, hogy ehhez nem volt engedélyük - mondta el a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása szerint nem sokkal később a rendőrök a tettesek harmadik társát is elfogták, aki a figyelő szerepét töltötte be. A gyanúsítottak előállítása után kiderült, hogy az elkövetők a tevékenységüket már-már üzletszerűen művelték, az elmúlt időszakban csaknem tíz hasonló jellegű lopást követtek el a Tiszán.
Az orvhalászok a hallopáshoz egy lopott csónakot használtak, amelyet a rendőrség lefoglalt, majd visszaadott a tulajdonosának.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Kiskörei Vízirendészeti Rendőrőrse több rendbeli lopás elkövetése miatt indított eljárást a három férfi ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


