Tüntetnek, tüntetnek, tüntetnek
A civilek sem írnák alá Schmitt helyében az alaptörvényt
Ne írja alá az új alaptörvényt a köztársasági elnök - ezt kérték a csütörtök este a Sándor-palotánál demonstráló civilek.
2011.04.21 19:12MTIA rendezvényen, amelyet a szólásszabadság-tüntetések szervezői hirdettek meg, mintegy kétszázan tüntettek - ahogy mondták - a "köztársasági elnök bölcs döntéséért".
A résztvevők a többi között "Uralkodj magadon" és "A hatalom mi vagyunk" feliratú táblákkal üzentek az államfőnek, Bárdos Deák Ágnes énekesnő pedig nemcsak magyarul, csehül is arra kérte a hivatalos látogatáson Prágában tartózkodó Schmitt Pált, hogy ne szignálja az új alaptörvényt.
A színpadra lépő civilek egymondatos indoklásukban a többi között azzal érveltek: az új alaptörvény "egypárti diktátum"; bebetonozza a kormány hatalmát; kirekeszti a kisebbségeket; szembeállítja a terhes nő és a magzat érdekeit és az abortusz betiltásához vezethet; mindenkire ráerőlteti a keresztény, nemzeti világképet; antiszociális és antiszolidáris; valamint úgy vélekedtek: az 1989-ben elfogadott alkotmány biztosította a jogállamiságot és a demokratikus berendezkedést, ezért nincs szükség újra.
A több mint 84 ezer tagú Egymillióan a magyar sajtószabadságért elnevezésű Facebook-csoport a médiatörvénnyel szembeni tiltakozásul alakult.
Rendezésében januárban két alkalommal is a jogszabály ellen demonstráltak Budapesten.
Március 15-én a csoport az Erzsébet hídnál tartott tüntetést, ahol a felszólalók már nemcsak a médiatörvényt, hanem az alkotmányozási folyamatot is élesen bírálták. Múlt pénteken pedig az Alkotmány utcában rendezett demonstráción az új alaptörvény elutasítására szólítottak fel a sajtószabadság-tüntetések szervezői.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


