Hatszázezer forintot követeltek
Feketemunka miatt zsarolták a dombóvári vállalkozót
Bejelentés nélkül foglalkoztatta zsarolóját az a dombóvári vállalkozó, akitől több mint hatszázezer forintot követeltek.
2011.04.18 16:45MTIA zsarolással gyanúsított 42 éves szakcsi férfit, 36 éves élettársát és két gyermeküket múlt csütörtökön vették őrizetbe.
Kitanics Zsuzsanna, a dombóvári rendőrkapitányság sajtóreferense hétfőn arról számolt be, hogy a családfő azzal fenyegette meg munkaadóját, ha nem fizet 615 600 forintot, feljelentést tesznek ellene, mivel bizonyítékokkal rendelkeznek arról, hogy a vállalkozó elmulasztotta több alkalmazottja bejelentését is. Tájékoztatása szerint a férfi egy üzemi baleset után tudta meg, hogy sem ő, sem a szintén a vállalkozó alkalmazásában álló élettársa nem voltak bejelentve, így nem jogosult táppénzre.
A vállalkozó beleegyezett a követelt összeg megfizetésébe, de értesítette a rendőrséget; a megjelölt helyen, a kocsolai benzinkútnál átadta - a rendőrök által rögzített sorszámú - bankjegyeket tartalmazó borítékot, a zsarolótól pedig átvett egy dossziét.
Kitanics Zsuzsanna elmondta, hogy az eljárás keretében nem vizsgálják a foglalkoztatási jogviszonyt, az adatok alapján azonban valószínű, hogy nem bejelentett foglalkoztatás történt.

A rendőrök rövid üldözés után Nagykónyiban fogták el a szakcsi férfit és három hozzátartozóját, akik menekülés közben megpróbálták eltüntetni az átvett pénzt; a rendőrök a rögzített sorszámokat viselő, összeégett bankjegyeket találtak a gépkocsiban. Az intézkedés során az egyik, 19 éves fiú az őt megbilincselni szándékozó rendőrre támadt, belerúgott a szolgálati gépkocsiba, a családnál végzett házkutatáson pedig 17 darab lőszer is előkerült.
A rendőrség a család négy tagját zsarolással gyanúsítja, kettejükkel szemben lőszerrel visszaélés, egy elkövetővel szemben pedig hivatalos személy elleni erőszak gyanújával indított eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


