Matolcsy bejelentései sötét jövőt sejtetnek?
LMP: sokkal keményebb megszorítások jöhetnek
A nemzetgazdasági miniszter szavaira reagálva Vágó Gábor azt mondta: az LMP véleménye szerint amit Matolcsy György szerdai bejelentései nyomán meg lehet tudni "az Orbán-csomagról", az sokkal keményebb megszorításokat vetít előre, mint amire eddig számítani lehetett.
2011.04.13 16:14MTIA párt választmányi szóvivője szerint az, hogy a munkanélküli-segély folyósításának 90 napra való csökkentése csak statisztikajavításra jó, munkahelyeket nem teremt. Hozzátette, hogy a munkanélküliek viszont kiszolgáltatottabbakká vállnak ezáltal.
A hitelesek megmentését szolgáló csomagról azt valószínűsítette, hogy az csak a pénzintézeteknek lesz jó, mert a kormány csak a Bankszövetséggel tárgyalt arról, a hitelesekkel nem.
Vágó Gábor közölte azt is, hogy miután a kilakoltatási moratóriumot egy szűkebb körre értelmezik, így már április 15-e után elkezdődnek a kilakoltatások.
Ismertette az LMP azon véleményét, hogy a gyógyszerkasszában nincs akkora tartalék, mint amekkorát a kormány ki szeretne venni abból. Emlékeztetett arra, hogy a gyógyszergyártók felajánlották, szívesen növelik a befizetéseiket, ha azt a kabinet az egészségügy bérfejlesztésére fordítaná, de a kormány elutasította a javaslatot.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormány szerdai döntése utáni tájékoztatón jelentette be, hogy jövőre 3,5 százalékos, majd 3-4 százalékos, illetve alternatív 4-6 százalékos gazdasági növekedéssel készül a benyújtandó új konvergenciaprogram, s mindkét esetben Magyarország tartja a strukturális deficit csökkentő pályát.
A miniszter kitért arra is, hogy a jelenlegi 343 milliárd forintos gyógyszerkasszát 2012-től csökkentik, 2013-tól a megtakarítás összege 120 milliárd forint lesz, emellett a gyógyszergyárak által befizetett 12 százalékos adót 18 százalékra emelik.
A munkanélküliséggel kapcsolatos juttatás 90 napra jár majd 2012-től, mivel a jelenleg érvényben lévő munkakereséssel és állástalansággal összekapcsolódó járandóságok nem ösztönzik a visszatérést a munkaerő-piacra - mondta Matolcsy György. A miniszter kiemelte, hogy a nyugdíjkorhatár alatt rokkantnyugdíjban részesülők táborát a kormány 100-150 ezer fővel kívánja csökkenteni, számukra közmunkaprogramokat kínálnak, illetve visszavezetik őket a munka világába.
Kapcsolódó írások:
- Alkotmányban védené a vízvagyont az LMP
- LMP: manipulált a Cohn-Benditről szóló MTV-s híranyag!
- Az ő oldaluk: Gyurcsány az LMP-vel kokettálna
- LMP: ez már a vicc kategóriája
- LMP: megszűnik az önkormányzatiság jelenlegi formája
- LMP: minden érintett felelős volt az iszapömlés bekövetkeztében
- LMP: húsvéti alkotmány egy pünkösdi királyság alatt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


