Elhibázott az autógyárak támogatása?
Levegő Munkacsoport: értelmesebb célokra is lehetne fordítani az adófizetők pénzét
A két szervezet pénteki közleményében az áll: a Levegő Munkacsoport és a Magyar Természetvédők Szövetsége szerint "értelmesebb célokra is lehetne fordítani az adófizetők pénzét, mint autógyárak támogatására".
2011.04.08 16:20MTIA kormány bejelentése szerint az Audi és az Opel összesen 16,7 milliárd forint állami támogatást kap beruházásaihoz. A két civil szervezet szerint azonban egyéb tételekkel együtt az összeg jóval nagyobbra rúg. Az Audi által vásárolt telek fejlesztésére a kormány 4,2 milliárd forintot fordít, és még nem közismert az adókedvezmények mértéke, "amelyek az ilyen jellegű nagyberuházások esetén immár szokványosnak számítanak Magyarországon" - olvasható a közleményben, amely szerint a kormány európai védelem alatt álló természetvédelmi területeket is átminősíttetett a beruházások érdekében.
Az Európai Unió és az OECD társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi okokból folyamatosan szorgalmazza a gépjármű-közlekedés támogatásainak felszámolását, a gépjármű-közlekedést terhelő adók emelését, ezzel a törekvéssel gyökeresen ellentétes az autógyárak támogatása a két civilszervezet szerint.
Az olcsó energiahordozókra épülő gazdaság időszakának végével, és az éghajlatváltozást előidéző tényezők csökkentésére irányuló erőfeszítések következtében a 21. században az emberiség visszatér a földi létünk alapjait jelentő környezeti elemekhez és természeti erőforrásokhoz: a talaj, a víz, a levegő minősége, az energia, valamint az ezekhez való hozzáférés lesz bolygónk gazdasága és ökoszisztémája fenntarthatóságának legfontosabb kérdése” - idéznek a közleményben az Új Széchenyi Tervből, megjegyezve: ha ilyen jól látja a kormány a világban végbemenő folyamatokat, akkor miért teszi éppen az ellenkezőjét annak, amire szükség lenne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


