Kicsivel csökkent a népességfogyás
Nőtt a születések száma, a halálozásoké pedig mérséklődött
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint 2008 januárjában több gyermek született és kevesebb lakos hunyt el, mint az előző év azonos időszakában.
2008.03.25 10:12MTIA KSH keddi tájékoztatása szerint így a születésszám 2,2 százalékkal emelkedett, a halálozások száma pedig 1,7 százalékkal mérséklődött. Az év első hónapjában 8.512 gyermek született és 11.825 lakos hunyt el - olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben. A felmérés szerint ezer lakosra tíz élveszületés és 13,9 halálozás jutott, az előbbi 0,3 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi pedig 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
A születésszám emelkedése és a halálozások csökkenése következtében a természetes fogyás mértéke a 2007 januári 4,3 ezrelékről 3,9 ezrelékre csökkent - közölte a KSH. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 2.000 fővel csökkent a nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege miatt.
A népesség becsült lélekszáma ez év januárjának végén 10 millió 43 ezer volt. Mint a statisztikai hivatal írta, a házasságkötések száma továbbra is csökkenő irányt mutat: 2008 januárjában 1.031 házasságot kötöttek, ez 86-tal, azaz 7,7 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A házasságkötési arányszám 1,2 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal maradt el az előző évitől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


