1848-49-es magyar szabadságharc évforduló
Március 15. - Erdély-szerte velünk ünnepeltek
Erdély számos településén megünnepelték kedden a romániai magyarok az 1848-49-es magyar szabadságharc és forradalom évfordulóját, aminek alkalmából ünnepi műsorokat, egyházi szertartásokat és történelmi vetélkedőket szerveztek.
2011.03.15 18:53MTIRomániában a központi ünnepség Csíkszeredában zajlott le, de minden erdélyi megyében és a nagyobb településeken is megemlékeztek a szabadságharc hőseiről.
Aradon megkoszorúzták a Szabadság-szobrot, az ünnepi műsor a helyi színházban folytatódott. Nagyváradon a helyi honvédemlékhelynél helyeztek el koszorúkat, majd Petőfi Sándor költő, Szacsvay Imre volt országgyűlési jegyző, valamint Rulikowsky Kázmér lengyel és Nicolae Balcescu román szabadságharcosok szobránál rótta le kegyeletét a helyi ünneplő tömeg. Nagyszalontán Kossuth Lajos szobránál tartottak ünnepséget, Érmihályfalván pedig egyebek között történelmi vetélkedőt szerveztek iskolásoknak.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke beszédet mond - Fotó: MTI
A brassói magyarság számára meghirdetett program szerint a helyi színházban került sor ünnepi előadásra. Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium diákjai tartottak műsort, majd megkoszorúzták Széchenyi István emléktábláját. Székelyudvarhelyen a Háromszék Táncegyüttes előadása mellett képzőművészeti kiállítások nyíltak, és táncházat is meghirdettek a szervezők. Gyergyószentmiklóson a Petőfi- és Kossuth-szobrokat koszorúzták meg, Sepsiszentgyörgyön pedig az 1848–49-es honvédemlékműnél tartottak ünnepséget, amely a helyi színház előtt felállított szabadtéri színpadnál folytatódott.
Kolozsváron ökumenikus istentiszteletet tartottak a Szent Mihály templomban, Mátyás király szülőházánál kulturális rendezvények voltak, a Corvinus Pubban pedig "forradalmi kávéház" nyílt meg. A programban a Mária főhadnagy című operaelőadás is szerepelt.
Marosvásárhelyen Bernády György volt polgármester és Petőfi Sándor szobrát, valamint a Székely Vértanúk emlékművét koszorúzták meg a helyi ünneplő magyarok.
Szatmárnémetiben a Petőfi-szobornál tartottak ünnepi megemlékezést, a program a helyi színházban ünnepi műsorral zárult. Zilahon istentisztelet és gálaműsor keretében elevenítették fel a magyarság nemzeti ünnepét. Temesváron a Klapka György-emléktáblát koszorúzták meg, majd Raffay Ernő történész tartott előadást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


