Közös európai jövőről álmodunk
Március 15. - A román kormányfő köszöntő üzenete a magyarokhoz
A nemzeti kisebbségek általában, így a romániai magyarság is szellemi gazdagság forrását jelentik Románia számára, amit értékesíteni kell az ország kulturális kincsének kiteljesítése érdekében - írta március 15-i köszöntő üzenetében Emil Boc román miniszterelnök.
2011.03.15 13:46MTIBoc szerint a román-magyar kapcsolatoknak az elmúlt években való megerősítése bölcsességről, nyitottságról tanúskodik, és az idén is románok és magyarok együtt fejezik ki közös óhajukat, hogy egyetértésben építsék az európai jövőt.
Rámutatott: a romániai magyarok politikai képviselőik révén hozzájárultak az elmúlt időszakban Románia alapjaiban történő megreformálásához, és meghatározó szerepük volt azokban a reformokban, amelyek megmentették Romániát a gazdasági csődtől.
A kormányfő szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megbízható és komoly partnerként járult hozzá romániai szerkezeti reformok elfogadásához és végrehajtásához. "Román és magyar miniszterek közös asztalnál határoztak a román állami költségvetés egyensúlyba hozásáról és az ország modernizálásáról" - írta Boc, aki nagyra értékeli, hogy az RMDSZ az adott szavát mindig betartotta.
A miniszterelnök szerint Románia példát mutatott Európában a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása terén, mind az állami döntéshozatali intézményekben a nemzeti kisebbségek politikusainak való részvétele, mind a kisebbségek önazonosságának védelme érdekében biztosított törvényes keret révén.
Boc felidézte a román kormány erőfeszítéseit, hogy folytassa a decentralizációt, valamint alkalmazza az idén hatályba lépett oktatási törvényt, amely számos kedvező előírást tartalmaz a nemzeti kisebbségek számára.
A romániai magyarság mellett Boc üzenetében a Magyar Köztársaságot is köszönti, és kijelenti, hogy a két országot nem csak a történelmi múlt, hanem a közös európai jövő is összeköti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


