Szócska szerint meg kell tenni előkészületeket
Állami gondozásba kerülnek a fővárosi kórházak
Az egészségügyi államtitkár szerint a fővárosi kórházak állami "gondozásba" adásához meg kell tenni a szükséges előkészületeket.
2011.03.01 13:41MTISzócska Miklós keddi budapesti sajtótájékoztatóján utalt arra, hogy egy hónappal ezelőtt Tarlós István főpolgármesterrel közösen jelentették be: mind a tárca, mind pedig a főváros a fővárosi fenntartású fekvőbeteg intézmények állami gondozásba vételében érdekelt.
Az államtitkár mostani közlése szerint levelet írtak Tarlós Istvánnak; abban közös munkacsoport felállítását kezdeményezték. Azt is jelezték, hogy az ügyben a főpolgármesternek "a Fővárosi Közgyűlés irányába meg kell tennie a szükséges előkészületeket". Szócska Miklós elmondta, tárcája a kormány irányába indít hasonló kezdeményezést.
Az egy hónappal korábbi sajtótájékoztatón már utaltak arra, hogy a 12 egészségügyi intézmény átadásához még a közgyűlés jóváhagyása és kormányzati döntés is szükséges.
Tarlós István akkor arra a kérdésre, hogy mikor kerül sor az állami kézbe adásra, arról beszélt, ez sok dologtól függ, de válaszában lehetőségként a június végi, illetve a december végi időpontot említette.
A főpolgármester akkor azt mondta, úgy látja, az egészségügy jelenlegi kettős, állami és önkormányzati finanszírozását mérhetetlenül károsnak tartja. Mint fogalmazott, azt szeretné, ha a források és a struktúra úgy koncentrálódna Budapesten, hogy ettől az egészségügyi ellátás javuljon.
Kapcsolódó írások:
- Lecsaptak a kórházak a kedvezményesen adott influenza elleni szerekre
- Influenza - Látogatási tilalom a hódmezővásárhelyi kórházban
- Elrontottak valamit: pályázatot írnak ki négy budapesti kórház vezetésére
- Influenza: már több mint hatvan kórházban van látogatási tilalom
- Szócska: romkórházra nincs pénz
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06