2006 "nem jelentett demokratikus problémát"?
Kósa: a szocialisták állnak Magyarország lejáratása mögött
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a szocialisták Magyarországot lejárató kampányt folytatnak. Kósa Lajos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy felemásnak tartja az Európa Tanács érzékenységét a demokráciával kapcsolatban.
2011.01.27 17:44MTIA politikus hangsúlyozta: a magyar európai parlamenti (EP) képviselők a magyar választóknak tartoznak felelősséggel, a magyar érdekeket kell szolgálniuk, ebbe pedig nem fér bele, hogy Magyarországot lejárató, alaptalan kampányt szervezzenek. Hozzátette, a szocialisták szándékai "szerencsétlenül" találkoznak más olyan erőkkel - például a különadóval sújtott nagyvállalatokkal -, amelyeknek érdekükben áll a magyar kormány pozícióját gyengíteni.
A Fidesz arra kéri a szocialistákat, állítsák le kampányukat - közölte, megjegyezve, hogy ez a kampány "szemmel láthatólag" semmivel sem erősíti a szocialisták magyarországi pozícióját. Kósa Lajos minderről azzal összefüggésben beszélt, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki számában arról írt: a magyar kormányt lejárató levelet köröztetett a magyar szocialista delegáció az EP-ben napokkal azelőtt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bemutatta a magyar uniós elnökség programját a strasbourgi intézmény ülésén.
Ez az anyag "a napnál világosabban jelzi, hogy ők állnak az egész lejárató kampány mögött" - mondta Kósa Lajos, aki szerint a dokumentum számos csúsztatást, félretájékoztatást tartalmaz.
Az EP-ben nem annyira közismert, hogy a szocialisták folyamatosan hazudnak, így sokan felülhettek ennek az anyagnak - jegyezte meg.
Felidézte: szerdán az Európa Tanács ülésén - a szocialisták indítványára - téma volt a magyar demokrácia ügye, ahol "megpróbálták kierőszakolni", hogy a tanács kezdjen monitoring eljárást Magyarország ellen, ez azonban kudarcba fulladt, azaz "nem értek el eredményt a szocialisták".
Kósa Lajos tájékoztatóján elhangzott: az, hogy 2006 őszén "a rendőrség törvénytelen eszközökkel, törvénytelen módszerekkel és eljárásokkal, Gyurcsány Ferenc irányításával (...) emberek tucatjait verte véresre", "nem jelentett demokratikus problémát a tanácsnak. Annyit bírtak csak mondani, (...) a rendőri brutalitás még mindig súlyos problémát jelent több európai országban". A Fidesz alelnöke ennek alapján azt mondta, felemás az Európa Tanács érzékenysége a demokráciával kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06