Bíznak abban, hogy nem kell bírságolni
Az elektronikus média képviselőivel egyeztet a jövő héten a médiatanács
Televíziók és rádiók képviselőivel egyeztet jövő kedden a médiatanács.
2011.01.24 17:18MTIA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleményében emlékeztet arra, hogy a médiatanács január első napjaiban a nyomtatott és az internetes sajtó képviselőivel konzultált a médiatörvényről. Mint írják: jövő héten az elektronikus médiumok számára nyílik meg a lehetőség, hogy kifejtsék álláspontjukat az új médiaszabályozásról, illetve választ kapjanak kérdéseikre.
Hozzáteszik, hogy az NMHH és a médiatanács nyitottan fogadja a törvényi rendelkezésekre vonatkozó visszajelzéseket.
A január elején tartott megbeszélésén Koltay András, a testület tagja arról beszélt az újságíróknak: a médiatanács bízik abban, hogy minél kevesebb, az írott sajtót érintő ügyben kell majd hatósági döntést hoznia, bírságolnia.
Szólt arról is, hogy a médiatörvénynek a sajtótermékekre és internetes lapokra vonatkozó hatósági szabályai csak júliusban lépnek hatályba, így a médiatanácsnak és a szerkesztőségeknek is fél évük van felkészülni a jogszabály alkalmazására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06