Tűz Besenyszögön
Lángolt egy háztető és egy melléképület
Eddig eddig ismeretlen okból kapott lángra kedd délután egy 40 négyzetméteres melléképület Besenyszögön; a tűz innen terjedt át egy családi ház főépületének tetőszerkezetére.
2010.12.28 20:29MTITűz volt egy melléképületben, amelyről a lángok egy családi ház tetőszerkezetére is átterjedtek kedd délután Besenyszögön - közölte a szolnoki tűzoltóság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Erdélyi Tibor tájékoztatása szerint a 40 négyzetméteres melléképület eddig ismeretlen okból kapott lángra kedd délután. A tűz innen terjedt át a Bercsényi utcában álló családi ház főépületének tetőszerkezetére.
A szolnoki tűzoltóságról három gépkocsival érkezett a segítség a helyszínre, ahol a lánglovagoknak fél óra alatt sikerült elfojtaniuk a tüzet. Személyi sérülés nem történt. A lakók a váratlanul felcsapó lángokat észlelve elhagyták a házat, sőt még egy propán-bután gázpalackot is kivittek az épületből. A tűz keletkezésének előzményeit és a kár értékét még vizsgálják.
Az esetről a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a tűzvizsgáló elsődleges jelentése alapján nem bűncselekmény idézte elő a tüzet. Pásztorné Kovács Ágnes hozzátette: a házban hat ember - egy édesanya, három gyermek és két nagyszülő - tartózkodott. Őket saját rokonaik fogadták be erre az éjszakára.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


