Fejfájást okozhat...
Politikusokra vallana Földesi-Szabó László?
Számtalan közéleti személynek és politikusnak okozhat fejfájást Földesi-Szabó László, aki azt tervezi, hogy kitálal mindenről, amit a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) titkosított.
2010.12.27 07:01MTIAz MTI tudósítása szerint erről írt a Blikk.
A lap hétfői számában Berényi András, Földesi-Szabó László ügyvédje kijelentette: személy szerint tud néhány olyan magas beosztású emberről, akiket kellemetlenül érinthetne ügyfele azon vallomása, amelyet a titoktartási kötelezettsége alól való feloldása után tett volna. "Nem tudni miért, hiába kérvényeztük, a bíró még csak kísérletet sem tett arra, hogy az NBH a teljes felderítés érdekében feloldja a titoktartást" - tette hozzá.
A Blikk információi szerint az Egymásért, Egy-Másért Alapítvány hét évre elítélt elnökét, aki az ítélethirdetés közben szökött meg a bíróságról három országban keresik: Svájcban, Izraelben és Thaiföldön.
Ha Földesi-Szabó valóban beváltja ígéretét, és eljuttatja a sajtóhoz vallomását, sokan bajba kerülhetnek, hiszen több ismert politikus is így vagy úgy, de pénzügyi kapcsolatban állt a csempészetért és sikkasztásért perbe fogott alapítvánnyal - írta a Blikk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


