Gyurcsány Ferenc távozása piacmozdító hatású lehet
Dávid Ibolya: Gyurcsány Ferencnek be kell látnia, hogy mennie kell
Dávid Ibolya az M1 Nap-kelte című műsorában a március 15-i megemlékezések kapcsán elmondta: sokan tévesen úgy értelmezik a szólásszabadságot, hogy a rombolás és randalírozás a demokratikus jog részének tekinthető, amennyiben azt egy nagy tömeg részeként teszik.
2008.03.17 07:52ma.huHangsúlyozta: a Magyar Demokrata Fórum az elmúlt években következetesen képviselte azon álláspontját, mely szerint vannak olyan össznemzeti ünnepek, amelyeken a politikát félretéve valóban ünnepelni, megemlékezni kellene, azonban a pártok az együttünneplés helyett idén is az egymás ellen való ünneplést választották. Az MDF elnöke hangsúlyozta: ez a lövészárok hangulat egy országban hosszú távon nem tartható fenn, az emberek többségének elege van abból a hisztériakeltésből, ami ma hazánkban folyik.
Mint elmondta: ma a kormányzat joggal népszerűtlen, s azt láthatjuk csak, hogy egy koncepciótlan, teljes mértékben hitelét vesztett vezetés képtelen megoldani azt a helyzetet, amelyet ő maga idézett elő. Dávid Ibolya hozzátette: a legnagyobb baj, hogy miután 3,3 millió ember mondott határozottan nemet a kormányzat politikájára, a kormányfő nem tanult ebből semmit.
Ezen a patthelyzeten csak az változtatna, ha Gyurcsány Ferenc belátná, hogy távoznia kell, mert az ő személye jelenti ma a fejlődés legkomolyabb gátját. Dávid Ibolya szerint ameddig a kormányfő ezt nem látja be, addig csak a populizmus tere nő Magyarországon, ameddig a miniszterelnök nem teszi meg a szükséges lépéseket, addig a most folyó felelőtlen, demagóg politika győzedelmeskedhet továbbra is. Az MDF elnöke kiemelte: ezen lépés előnyeit támasztotta alá a Goldman Sachs globális befektetési csoport londoni elemzése is, amely szerint „Gyurcsány Ferenc távozása piacmozdító hatású lehet”.
Mint Dávid Ibolya elmondta, látni, hogy a kormányfő nem tanult semmit a népszavazásból, az elmúlt bő egy hét alatt változatlan lendülettel folytatódott tovább a dacpolitizálás és a kapkodás, amelyet jól mutat többek között az MVM Zrt. körüli fejvesztett bűnbakkeresés és zűrzavar is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06