Kulisszatitkokat is megosztanak majd az olvasókkal
Ma startol a magyar uniós elnökség hivatalos honlapja
Ma indítják el a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség hivatalos honlapját.
2010.12.20 08:02MTIA honlapot, amely a www.eu2011.hu webcímen érhető el, novemberben kezdték tesztelni. A honlap üzemeltetésére 92 millió forintot szánnak.
Mint Böszörményi Nagy Gergely, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese korábban elmondta, a honlap immár tíz éve a soros elnökség legfontosabb "kommunikációs felülete".
Rácz Péter európai uniós szakértő és politikai elemző szerint az elnökségi honlapnak mindenekelőtt gyors és hatékony kommunikációs eszköznek kell lennie, a legfőbb tartalmi követelmény, hogy közvetítse az elnökség céljait és eredményeit, az aktuális eseményeket, ezenkívül tartalmaz majd "egy kis országpromóciót" is.
Az ország népszerűsítéséhez tartozik a kulturális kínálat, komoly- és könnyűzenei ajánlatok, illetve gasztronómiai különlegességek ismertetése is.
EU-elnökség: 2011 első féléve a magyaroké lesz
A szakértő az MTI-nek elmondta: a honlapnak egy vagy több belső, külügyminisztériumi bloggere lesz, és a legismertebb, véleményformáló magyar bloggerek, köztük politológusok, szakértők blogjaihoz vezető linkeket is elhelyeznek az oldalon.
Urkuti György, a Külügyminisztérium EU-elnökségi kommunikációs főosztályvezetőjének tájékoztatása szerint az elnökségi honlap több elemét a nagyon sikeresnek ítélt korábbi svéd honlapról vették át. Emellett a jelenlegi belga elnökség honlapjának nyílt forráskódú Drupal keretrendszerét alakították a magyar igényekhez. Ezt a belga elnökség díjmentesen adta át, így költséget csak az adaptálás jelentett.
A Külügyminisztérium az MTI-t korábban úgy tájékoztatta: a honlapon az elnökséggel kapcsolatos hírek és háttéranyagok lesznek olvashatók, de a hivatalos közleményeken, dokumentumokon kívül az elnökségi mindennapok is megjelennek majd országpromóciós elemekkel.
A szervezők törekvése szerint az olvasók olyan kulisszatitkokat is megtudhatnak majd, hogy mi szerepel a díszvacsorák menüjén és milyen kulturális eseményeken vesznek részt az EU-elnökség vendégei.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


