"Az ilyen ügyeket a feleségem intézi"
Molnár Csaba Matolcsy feleségét faggatja
A szocialista Molnár Csaba Matolcsy György feleségének tett fel írásbeli kérdést kedden annak kapcsán, hogy a nemzetgazdasági miniszter egy interjúban a magán-nyugdíjpénztári tagsággal kapcsolatos kérdésre korábban azt mondta, "az ilyen ügyeket a feleségem intézi."
2010.11.30 14:52MTIA szocialista politikus - az MTI-hez is eljuttatott dokumentum szerint - "Elintézi-e hárommillió magyar magánnyugdíjpénztárát?" címmel nyújtotta be a kérdését a parlamentnek, annak szövegében emlékeztetve arra: Matolcsy György a Népszabadságnak a magán-nyugdíjpénztári tagsággal kapcsolatos kérdésre korábban azt mondta, "az ilyen ügyeket a feleségem intézi."
A nemzetgazdasági miniszter feleségének címezve Molnár Csaba azt írta: férje eddigi tevékenységéből, ellentmondásos nyilatkozataiból és hirtelen, kapkodva összerakott koncepcióiból már sejteniük kellett volna, hogy a hárommillió magyar pénztártag mindeddig nem a megfelelő embernek tette fel a kétségbeesett kérdéseit.
"Tudjuk, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll, mától már azt is tudjuk, hogy a sikertelenek mögött is" - fűzte hozzá. A szocialista politikus több kérdést intézett a miniszter feleségéhez. Egyebek mellett arra kíváncsi, valóban szabad választási lehetőségnek vagy zsarolásnak tartja azt, hogy ha valaki nem lép vissza az állami nyugdíjrendszerbe, az elveszíti az állami nyugdíjra való jogosultságát; milyen folyó kiadásokra tervezte fordítani a nyugdíjkasszák vagyonát; hogyan képzeli el az egyéni nyugdíjszámlák vezetését; illetve felkészült-e a vagyonkezeléssel megbízott Államadósság Kezelő Központ a feladat ellátására.

A volt kancelláriaminiszternek korábban is volt hasonlóan akciója: júliusban egyik benyújtója volt a "Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy iránt érzett szeretet, hűség és hála kifejezéséről" szóló, ironizáló törvényjavaslatnak, amely kezdeményezte, hogy a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozatot az óvodákban és az iskolákban függesszék ki, Orbán Viktor miniszterelnök arcképével és életútjának ismertetésével együtt, valamint legyen munkaszüneti nap a miniszterelnök születésnapja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


