Családi vállalkozásként hatékonyabb lenne?
Nemzeti kézben tartaná a gyógyszerellátásokat a Fidesz
Nemzeti kézben kell maradnia a lakossági gyógyszerellátás rendszerének a Fidesz szakpolitikusa szerint.
2010.11.25 14:42MTIHeintz Tamás csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az egészségügyi salátatörvény-javaslat, amelynek általános vitája szerdán zajlott az Országgyűlésben, éppen ezt a célt szolgálja.
A kormánypárti képviselő szerint egyrészt azért jó, ha a patikarendszer családi vállalkozásban működik, mert stratégiai ágazatról van szó, másrészt így jobb a személyi kapcsolat a patikus és a beteg között, továbbá a befizetett adó is helyben marad.
A politikus úgy értékelte, hogy a patikaliberalizáció országosan egyenlőtlen gyógyszertáreloszlást és ezáltal ellátatlan területeket hozott magával. Mint mondta, az MSZP-SZDSZ-kormányzat a patikaliberalizációs törvény bevezetésekor a hozzáférés javulását, az esélyegyenlőség megteremtését hirdette, ám az éppen ellenkező hatást váltott ki.
A forgalom áttevődött a nagyvárosok patikáiba, így a kistelepülések gyógyszertárai tönkrementek, vagy jelentős veszteséggel üzemelnek - tette hozzá.
Heintz Tamás hangsúlyozta, az alapellátás erősítése csak a gyógyszerellátás biztosításával, a kistelepülések gyógyszerellátásának elősegítésével valósítható meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


