Erdély elcsatolását ünnepelték volna a Nemzetiben
Majdnem nagy-román buli a Nemzetiben
Alföldi nem gondolta volna, feltehetőleg eszébe sem jutott, hogy Erdély elcsatolását ünnepelni Magyarországon nem szerencsés. Főleg nem a Nemzeti Színházban.
2010.11.18 09:12ma.huPedig nem kell akadémia végzettség ahhoz, hogy ne szervezzünk Ku Klux Kan nosztalgia bulit Harlem központjában... (Még akkor sem, ha Romániát egy nyíltan rasszista, félkatonai szervezethez hasonlítani nem teljesen stimmel.)
Néhány éve még csak koccintottak, idén már nagyszabású ünnepséget terveztek a románok Budapesten december elsején. Alföldi Róbertnek tetszett az ötlet, érvelése szerint ugyanis a két ország közeledését segítené elő, ha keleti szomszédaink Nagy-Románia létrejötte felett éppen a Nemzeti Színház nagytermében vigadnának egyet. Talán még személyesen is tapsikolt volna a színházigazgató az állófogadáson Erdély elcsatolása napján. Esetleg Medgyessy Péter lehetett volna a díszvendég, hogy teljes legyen a kép.
Azonban a nagy-román buliból végül mégsem lett semmi, miután a Jobbik tüntetést kívánt szerezni, a KDNP Alföldi eltávolítását követelte, míg a Fidesz is értetlenkedését fejezte ki a döntést illetően. A szervező ugyanis meghátrált. Legalábbis papíron.

Ami azonban továbbra is a legszebb az egészben, Alföldi Róbert feltehetőleg most sem érti igazán, miért is fáj ez több millió magyarnak. Az erdélyiekről nem is beszélve. Közleményében úgy fogalmaz, „rosszul mérte fel” a helyzetet.
De mégis, mit lehetett ezen rosszul felmérni? Vajon miképp döntött volna Auschwitz polgármestere, ha neonácik akartak volna parolázni a kisváros főterén? Vajon támogatta volna a dalai láma Tibet bekebelezésének évfordulójának ünneplését? Esetleg a World Trade Center egykori helyén rendezhettek volna Osama Bin Laden szimpátia-tüntetést? Vagy Szöül mikor ünnepelte volna az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Il születésnapját egy állami intézményben?
Feltehetőleg soha.
Magyarországon azonban valamiért más a helyzet. Mintha néhányan sportot űznének abból, hogy provokáljanak. Következmények nélkül. Legalábbis eddig. Alföldi Róbertnek ideje levonni a konzekvenciát, és körülnézni a Bárkában. Hátha akad ott hely számára.
Összefoglalónkat a botrányról Ide kattintva olvashatja!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06