Az emberek maximálisan összefogtak
Iszapömlés - a lakosság több mint fele segített
A 18-64 évesek nagy többsége szerint az emberek maximálisan összefogtak a vörösiszap-károsultak megsegítésére, az adakozók elsősorban emeltdíjas telefonhívással és tárgyi adományokkal támogatták a bajbajutottakat - derül ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felméréséből.
2010.11.09 14:45MTIA villámkutatás szerint - mely az Országos Kármentő Alap gyűjtése előtt készült, így a kampány előtti viszonyokat mérte fel - a 18-64 évesek 54 százaléka támogatta valamilyen formában a károsultakat. Elsősorban a nők, az idősebbek, valamint a kistelepüléseken élők segítettek, amikor a legnagyobb szükség volt rá.
A megkérdezettek 36 százaléka emeltdíjas telefonhívással vagy SMS küldésével, a válaszadók közel egytizede tárgyi adományokkal, illetve segélyszervezeteken keresztül pénzbeli juttatással adakozott. A közvetlen anyagi támogatást, illetve az emeltdíjas telefonhívást inkább az idősebb korosztály választotta. Ruhákat, élelmiszert, egyéb tárgyi adományokat jellemzően a fiatalok és a nők gyűjtöttek, helyi önkéntes munkát csupán a válaszadók 1 százaléka vállalt - közölte a felmérés kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel. Az adakozási kedvvel összhangban a megkérdezettek 71 százaléka úgy gondolja, hogy az emberek a katasztrófa kapcsán maximálisan összefogtak.
A felmérésben részt vevők 40 százaléka szerint a kormány és az illetékes szervek minden tőlük telhetőt megtettek a katasztrófa elhárításkor. Leginkább a nők, a 18-24 évesek és a kistelepülések lakói vártak volna el többet a hivatalos szervektől.
A megkérdezettek 54 százaléka úgy véli, hogy az illetékesek megfelelően és világosan informálták a lakosságot, a válaszadók több mint kétharmada szerint a hírek nem voltak ellentmondásosak, 89 százalékuk szerint a tragédiát nem fújták fel, nem csináltak belőle médiaszenzációt.
A legkevésbé az 55-64 éves korosztály, a fővárosiak és a felsőfokú végzettségűek voltak elégedettek a kommunikációval. Az 1468 fő online megkérdezésével zajló villámkutatás október 15. és 20. között zajlott. A minta kor és nem tekintetében reprezentálja a 18-64 éves magyar lakosságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


