Hosszú távra alakítják ki az operatív törzset
Iszapömlés - Holnaptól új helyszínen az újjáépítési központ
Hétfő reggeltől új helyszínen, hosszú hónapokra berendezkedve, az újjáépítés végéig működik a vörösiszappal elöntött térségben az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ, amelynek informatikai kialakítását estig elvégzik - mondta Benkovics Zoltán dandártábornok vasárnap reggel Devecserben az MTI-nek.
2010.11.07 10:35MTI - Fotó: MTIA kárfelszámolást irányító operatív törzs eddig a katasztrófavédelem autóbuszában dolgozott, és előbb Kolontáron, majd a devecseri polgármesteri hivatal elől koordinálta a már öt hete zajló, és a közvetlen lakókörnyezetekben a hétvégére befejeződött kárfelszámolási munkálatokat.
Az új parancsnoksági helyszín ezentúl Devecserben panzióban lesz, amely a vörösiszap-katasztrófa miatt kiürült. Az épületet már kitakarították, és az informatikai, távközlési hálózat kiépítésén jelenleg is dolgoznak a szakemberek.
A számítógépeket központi hálózatba kötik, így közvetlen kapcsolatban lesznek a kormánnyal és az illetékes szaktárcákkal, valamint az újjáépítéshez és a lakosság ellátásához szükséges központi adatbázissal.
Itt már nem volt segítség... - Fotó: MTI
A feladatokat irányító parancsnok elmondta: az új felépítés szerint működő Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központnak lesz egy operatív törzse, amely a munkafolyamatot koordinálja, és arról a katasztrófavédelmi kormánybiztosnak napi jelentéseket tesz.
Benkovics Zoltán hozzátette: a jogi csoportnak valamennyi károsulttal és a megsérült ingatlanok összes tulajdonosával fel kell vennie a kapcsolatot, nyilatkozatokat kell begyűjteniük, hogy miként tervezik jövőjüket, akarnak-e Devecserben maradni, vagy más cserelakásra tartanak igényt.
A bontásra ítélt házak megsemmisítéséhez hozzájárulási nyilatkozatot kell kérniük, és a jogi csoportnak kell minden szükséges szerződést, jogi eljárást lebonyolítania. Az egyénenkénti felmérés, nyilatkozattétel szerdán kezdődik, és ha megvan minden dokumentum, akkor kezdhetnek a bontáshoz.
Az eddigi felmérések szerint Devecserben 225 házat kell eldózerolni, míg Kolontáron 21, Somlóvásárhelyen két ház vár bontásra. A logisztikai csoport a koordinációs központ működését biztosítja, gondoskodik az adományok raktározásáról, elosztásáról, az újjáépítési csoport pedig a lakóházak építését koordinálja.
Az október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet során keletkezett károk enyhítéséről és a helyreállításról szombaton hatályba lépett kormányhatározat szerint a helyreállítási és újjáépítési munkák határideje 2011. június 30.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


