Elavult, szovjet, de lő
Piacol a HM - kalasnyikovok, géppuskák, bombák is vevőre várnak
Kézifegyvereket, egykor harckocsikban használt géppuskákat, de nagy hatótávolságú légvédelmi rakétákat és bombákat is kínál eladásra a honvédség, a zömében az egykori Szovjetunióban kifejlesztett eszközök mára igencsak elavulttá váltak - írta a Népszabadság hétfői számában.
2010.11.08 07:13NépszabadságEzt írta a Népszabadság hétfői számában.
A lap szerint egy kisebb hadsereget fel lehetne fegyverezni abból az arzenálból, amelyet most a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség értékesítésre kínál. A napokban meghirdetett nyilvános pályázat szerint „inkurrens fegyverzettechnikai szakanyagokat", vagyis feleslegessé vált eszközöket akarnak áruba bocsátani, egyebek mellett a MiG-29-es harci gép R-60-as típusú rakétájából is van majdnem 300 darab eladó.
A harci eszközöket csak fegyverkereskedelemhez, illetve katonai eszközök, robbanóanyagok megsemmisítéséhez szükséges engedéllyel rendelkező vállalkozások vásárolhatják meg.
A lap megjegyzi: ahhoz, hogy egykori szovjet eszközöket valamely harmadik országnak eladjanak, az orosz fél engedélyére is szükség van, illetve az ide vonatkozó uniós szabályokat is be kell tartani. Az tehát nagyjából kizárható, hogy a harmadik világ valamelyik harcban álló országába kerüljenek ezek a haditechnikai termékek.

Az „inkurrencia” eladására még 2004-ben miniszteri biztost jelöltek ki, és úgy tervezték, hogy a honvédség - elsősorban az őrzési költségek csökkentése érdekében - néhány év alatt megszabadul a felesleges készleteitől, ez azonban máig nem történt meg - írta a Népszabadság, hozzátéve, hogy az értékesítési folyamattal kapcsolatban az Állami Számvevőszék az elmúlt években több kifogást is emelt, egyebek között azt észrevételezték, hogy az eladásra kínált eszközök értékét alulbecsülték, és ezért a lehetségesnél kisebb bevétel folyt be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


