Májusban folytatódik a Magyar Gárda-per
A teremben mintegy 25 egyenruhás gárdista kísérte figyelemmel a tárgyalást
Az ügyészségi kereset ismertetésével megkezdődött a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatását kezdeményező polgári per a Fővárosi Bíróságon szerdán; a per tárgyalását május 19-re elnapolták. A terem szűkösnek bizonyult, botrányos jelenetek előzték meg a tárgyalást.
2008.03.12 18:09MTIAz ügyészség képviselője közölte:
nem "hirtelen felindulásból" döntöttek a megszüntetést szorgalmazó kereset benyújtásáról. Ezt megelőzően törvényességi felügyeleti eljárásban felszólalást tettek, amelyben eltiltották a további jogsértéstől az egyesületet. Mivel ennek nem tett eleget, ezért döntöttek a kereset benyújtása mellett. Szólt arról is, hogy a kereset nem csak a Tatárszentgyörgyön történtekre alapul, hanem az egyesület tevékenységének egészét vizsgálja.
Az alperesi és felperesi felszólalásokat követően a tárgyaláson levetítettek két, a tatárszentgyörgyi rendezvényen készült videofelvételt, amelyeken felszólalásokat rögzítettek. A tárgyaláson megjelent többek között Für Lajos volt honvédelmi miniszter, akit az egyenruhás gárdisták tapssal üdvözöltek a bíróság épületében. A teremben mintegy 25 egyenruhás gárdista kísérte figyelemmel a pert. A per különösen nagy érdeklődést váltott ki. Habár a sajtó munkatársait engedték volna előre, az ajtóban egy piros-fehér sálat viselő fiatalember szűrte meg, kik azok, akik bemehetnek a tárgyalóterembe, amely szűkösnek bizonyult.
Az MTI tudósítóinak a tömegből azt mondták: "nem vagyunk kiváncsiak Tel Avivra". Az MTI megkérdezte a Fővárosi Bíróság sajtótitkárságát, miként volt lehetséges az, hogy a piros-fehér sálas ember döntötte el, kik léphetnek be a tágyalóterembe. A válasz csak annyi volt: "csütörtökön közleményt adnak ki". A bíróság épülete előtt mintegy száz egyenruhás gárdista és szimpatizáns várakozott a szakadó esőben, őket mintegy kéttucatnyi egyenruhás rendőr figyelte.
A Fővárosi Bíróság főbejáratát a rendőrség fémkordonokkal zárta le, s a tárgyalás végéig az épületen kívül a rendőrök többször igazoltatták az épületbe bejutni szándékozó gárdistákat, velük szimpatizáló fekete ruhás, bakancsos, bomberdzsekis férfiakat.
![]() | [2/2] | |
|
||
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


