Nem tetszik neki a titulus
Debreczeni bepereli Szili Katalint a "bértollnokozás" miatt
Debreczeni József közíró hétfőn az MTI-nek nyilatkozva visszautasította, hogy Szili Katalin egy lapinterjúban bértollnoknak nevezte, és közölte, hogy pert indít a korábbi szocialista házelnök ellen.
2010.10.18 15:50MTIAz MSZP-ből két hete kilépett és új pártot alapító Szili Katalin a Magyar Nemzet szombati számában azt nyilatkozta, hogy a közírónak tollba mondták a Gyurcsány Ferencről szóló könyvét, és ezt közlése szerint Debreczeni egy magánbeszélgetésben maga is mondta.
Szili Katalin a lapnak arra a felvetésére, hogy Debreczeni könyve szerint neki is voltak feladatai a 2002-es választási kampány során Kövér László "köteles" beszédével összefüggésben, illetve, hogy ennek kapcsán tiszta-e a lelkiismerete, úgy fogalmazott: "Azzal, hogy bértollnokok mit írnak, nem foglalkozom. Egyszer majd eljön az igazság pillanata."
"Még hamarabb is, mint azt a politikus asszony gondolná" - reagált minderre az MTI-nek hétfőn Debreczeni József, aki jelezte: beperli szombati nyilatkozata miatt Szili Katalint, és akkor a bíróságon mindenki elmondhatja majd mindazt, amit az igazságról tud a 2002-es választási kampányt illetően csakúgy, mint a Gyurcsány-könyvet tekintve.
Hozzáfűzte: elsősorban azért indítja meg a pert, mert ezzel szeretné bebizonyítani, hogy a közszereplők sem mondhatnak bármit következmények nélkül, nyilatkozataikért vállalniuk kell a felelősséget.

A közíró leszögezte: Szili Katalin kijelentése minden valóságalapot nélkülöz, hiszen soha nem beszélgetett a szocialista politikussal, és soha semmiféle más beszélgetésben sem mondott olyat, amit a volt házelnök állít, aki pedig ismeri a könyveit, tudhatja, hogy Szili állítása ebben a vonatkozásban is komolytalan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


