Beszóltak a szocik
MSZP: nem az a közérdek, amit a kormányfő annak minősít
Mesterházy Attila szerint olyan államra van szükség, ami a közérdeket szolgálja, de szavai szerint nem az a közérdek, amit a kormányfő vagy a pártja annak minősít.
2010.10.18 15:25MTIVéleménye szerint nem közérdek az, ha a kisebb keresetűeket sújtó adórendszert vezet be a kormány, még akkor sem, ha ezt családi adózásnak hívják. Az MSZP frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra: 2008-ban a Fidesz még arról beszélt, hogy az energiaszektort terhelő különadó rossz üzenet a befektetőknek.
Közölte: az sem tűnik neki egyértelmű közérdeknek, hogy ha egy szektoron belül vannak kiváltságosak, akiknek kevesebbet kell fizetniük azért, mert "ideológiailag esetleg a tulajdonosai közelebb állnak" a kormányhoz.
Mesterházy Attila szerint az egykulcsos adó nem lehet igazságos, "hiszen az nem arányos, ha csak a gazdagok járnak jól egy adórendszer átalakításával". Felhívta a figyelmet arra, hogy majdnem hárommillió állampolgárnak kötelező volt a magánnyugdíjpénztárba való belépés.
Az ellenzéki politikus feltette a kérdést: mi lesz azokkal a családokkal, ahol egészségügyi okai vannak annak, hogy nem tudnak gyereket vállalni?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


