Nem tudnak intravénás injekciót beadni?
Aggasztó hiányosságok az orvosképzésben
Úgy végzi el a fiatal orvosok fele az egyetemet, hogy a képzés alatt egyszer sem ad be intravénás injekciót - írta pénteki számában a Magyar Nemzet arra hivatkozva, hogy ez derül ki az államvizsgázók körében végzett felmérésből.
2010.10.15 07:12Magyar NemzetA Magyar Rezidensszövetség 470 államvizsgázó körében végzett felmérést. A lap birtokába került adatokat eljuttatták a négy hazai orvosi egyetemnek, illetve az egészségügyért és az oktatásért felelős tárcának. Az eredményről már az egészségügyi államtitkárság vezetői is említést tettek konferenciákon. Papp Magor, a rezidensszövetség elnöke elmondta: nem arról van szó, hogy a végzősök fele az egyetemi évei alatt egyszer sem adott be vénás injekciót, de az igaz, hogy erre a hivatalos orvosképzés alatt nem volt módja.
A napilap szerint az érintettek 35 százaléka maga kereste meg a lehetőséget arra, hogy a gyakorlatban is elsajátítsa például az injekciózás technikáját. Voltak, akik nyaranként ápolóként helyezkedtek el valamelyik kórházban, vérvételi ambulancián vagy a mentőszolgálatnál vállaltak munkát, hogy mihamarabb részeseivé váljanak az egészségügyi ellátórendszernek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


