Több szocialista képviselőnek választania kell
Horváth Csaba lemond parlamenti mandátumáról
Az összeférhetetlenségi szabályok Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelöltet is érintik.
2010.10.04 16:12MTIAz MSZP fővárosi szervezete által tavasszal elfogadott összeférhetetlenségi szabályok miatt több szocialista képviselőnek választania kell a most elnyert közgyűlési mandátuma, polgármesteri posztja, illetve az országgyűlési képviselőség között - erősítette meg a párt budapesti kampányfőnöke az MTI információját hétfőn. Horváth Csaba emiatt lemond parlamenti mandátumáról.
Molnár Zsolt emlékeztetett arra: a budapesti párttanács májusban egyhangúlag döntött arról, hogy az önkormányzati választások után választani kell az országgyűlési képviselői mandátum és a fővárosi közgyűlésben elnyert poszt, illetve a polgármesteri szék és a közgyűlési munka között. Tájékoztatása szerint Gajda Péter és Szabados Ákos - akiket vasárnap kerületi polgármesterré választottak - emiatt lemondanak a fővárosi közgyűlési helyükről.
Szintén döntenie kell Steiner Pálnak, aki a fővárosi lista második helyéről jutott be a közgyűlésbe. Ő várhatóan a parlamenti mandátumát tartja meg - közölte a kampányfőnök. Az összeférhetetlenségi szabályok Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelöltet is érintik. Molnár Zsolt jelezte, a fővárosi szocialisták frakcióvezetőjének jelölt politikus az országgyűlési képviselőségről mond le.
A közgyűlési mandátumok esetében az MSZP listájáról töltődnek fel a helyek. Arról, hogy Horváth Csaba felszabaduló parlamenti mandátumát ki töltse be, a budapesti párttanács dönt majd néhány héten belül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


