Valóságtól lerugaszkodott álláspontok

Börtönt kér a Jobbik a cigánybűnözés tagadóinak

Börtönnel büntetné a Jobbik, ha valaki nem fogadja el a cigánybűnözés létezését.

2010.09.15 08:03Népszabadság

Erről írt szerdai számában a Népszabadság.

A napilap ismertette: az Apáti István, Szávay István és Volner János által jegyzett egyéni képviselői indítvány szerint az, aki „nagy nyilvánosság előtt valamely büntetőjogilag releváns társadalmi viszonnyal – így különösen a közbiztonság állapotával, valamely bűnözési formával, illetve jellemző bűnelkövetői körrel – kapcsolatos köztudomású tényt tagad, kétségbe von vagy jelentéktelen színben tüntet fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Ha ugyanezt hivatalos eljárásban hivatalos személy követné el, őt akár öt évre is bezárhatnák.

A lap felhívta a figyelmet arra, hogy a normaszöveg tervezetében a cigánybűnözésről nem esik szó, de az előterjesztés indokolásának első mondatából kiderül, hogy miről van szó. A „közbeszéd évtizedek óta akadályozza a társadalmat feszítő problémák megoldását, a közösség előtt jól ismert, de állami szinten el nem ismert bűnözési formák – így pl. a cigánybűnözés – feltárását, okainak kutatását” – véli a három jobbikos képviselő.

Szerintük „egy szűk, de annál erőszakosabb” kisebbség kényszeríti „valóságtól elrugaszkodott álláspontját” a „csendes többségre” – a többséghez tartozók „jobb tudomása, személyes tapasztalatai ellenére”.

Mindezt a „tolerancia jegyében” teszik, a hivatalos szervek pedig „rosszul értelmezett megfelelési kényszerből” segédkezet nyújtanak ehhez - idézte a lap az előterjesztést.

Egy fotóriportert néznek cigány nők, amint ők és több mint kétszáz, Franciaországból kiutasított roma megérkeznek a bukaresti repülőtérre 2010. szeptember 14-én. (fotó: MTI)


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.