Milliárdos kárpótlás
Peren kívüli egyezség a kórházakkal
Peren kívül milliárdos kárpótlást ajánlhat a kormány négy olyan kórháznak, amelyek az ágyszámcsökkentés miatt perlik az államot - írja a Népszabadság és a Magyar Nemzet a szombati számában.
2010.09.11 10:11
A "fideszes kórházak politikai kárpótlással" címen a Népszabadságban megjelent cikkben Cserháti Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára elismerte, hogy a kárpótlandó intézmények "a kormánypártok mentén érintett kórházak". Mindkét lap felsorolja a négy intézményt: a Pándy Kálmán Kórház Gyulán, az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet Hódmezővásárhelyen, a Kenézy Gyula Kórház Debrecenben és a Keszthelyi Városi Kórház.
Az egészségügyi tárca helyettes államtitkára mindkét lapban elmondta: a kórházi konszolidációs programból kiemelve, külön egyeznének meg azokkal az intézményekkel, amelyek a Molnár Lajos-féle ágyszámkarcsúsítás miatt perlik az államot. A Legfelsőbb Bíróság hiába adott helyt panaszuknak, mégsem kaphatták vissza ágyaikat, mert az azóta hatályba lépett jogszabályváltozások miatt arra már nem volt lehetőség. A Magyar Nemzetnek Cserháti Péter úgy fogalmazott, hogy a négy intézmény 10 milliárd forintot szeretne kapni.
A Népszabadság és a Magyar Nemzet is emlékeztet arra, hogy az ágyszámcsökkentést 54 intézmény támadta meg, és a Fővárosi Bíróság Közigazgatási Kollégiuma előtt indult valamennyi pert megnyerte az egészségügyi miniszter. Ezután tíz esetben kértek rendkívüli perorvoslatot a kórháztulajdonosok az ágyszám csökkentése miatt. A Legfelsőbb Bíróság két esetben elutasította a kérelmezőket, hat esetben hatályon kívül helyezte az ágyszámcsökkentésről szóló döntést, két esetben pedig új eljárást kellett lefolytatni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


