Nem volt előzetes információjuk?
Szabadfi: beszéltem Gyurcsánnyal az MTV-ostrom alatt
Szabadfi Árpád országos főkapitány-helyettesként kétszer beszélt telefonon Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel a tévészékház 2006-os ostroma alatt. Erről maga a rendőrtábornok számolt be a parlament 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottságának szerdai ülésén.
Durva képek az ostromról - nézze meg Ön is! 
Szabadfi Árpád elmondta, hogy az ostrom napján, 2006. szeptember 18-án, késő este - "mikor megindultak a drámai események" - a kormányfő felhívta és tájékoztatást kért tőle, és utasítást ugyan nem adott a rendőrségnek, de általánosságban megfogalmazta azt az elvárást, hogy az MTV székházát minden törvényes eszközzel védjék meg.
Ezután Szabadfi - beszámolója szerint - akkor beszélt a kormányfővel, amikor közölte, hogy a tüntetők betörtek a Szabadság téri épületbe.
A tábornok, aki az ostrom idején Bene László országos főkapitányt helyettesítette, bizottsági meghallgatásán beszélt arról is, hogy nem volt előzetes információjuk a készülő erőszakos eseményekről.
A Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének szeptember 17-ei nyilvánosságra kerülését követő erőszakos eseményekről szólva Szabadfi Árpád úgy fogalmazott, hogy traumát jelentettek a számára, amelyet máig nem hevert ki.
(fotó: Hanko András Miklós - ma.hu)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


