"Nem vizsgálta, nem vizsgálhatta"
Gyurcsány utasíthatta a rendőrséget a tévészékház megvédésére?
Kacziba Antal nyugállományú rendőr altábornagy szerint Gyurcsány Ferencnek kormányfőként lehetősége volt arra, hogy utasítást adjon 2006 őszén a Magyar Televízió székházának megvédésére.
2010.07.15 09:29MTIKacziba – aki az úgynevezett Gönczöl-bizottság tagja volt –, a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság ülésén ugyanakkor közölte, hogy szerinte egy ilyen utasítás rendészeti szempontból felesleges.
Az Országgyűlés 2002 és 2010 között elkövetett állami jogsértéseket vizsgáló albizottságának ülésén a fideszes Révész Máriusz azt mondta: a vonatkozó törvények szerint 2006 őszén Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök a rendészeti miniszteren keresztül utasíthatta volna a rendőrséget az MTV-székház megvédésére.
A politikus ezzel utalt arra, hogy az emberi jogi bizottság albizottságának legutóbbi ülésén Petrétei József volt igazságügyi miniszter azt mondta: rajta keresztül a kormányfő nem adott utasítást, s ő maga sem tett ilyet.
Gyurcsány Ferenc egy televíziós nyilatkozatában mondta azt, hogy utasítást adott a rendőröknek a székház megvédésére. Kacziba Antal nyugállományú rendőr altábornagy szerint a miniszterelnöknek alkotmányos joga ilyen utasítást tenni, ezt a jogkört magához vonhatja. Kacziba - aki az úgynevezett Gönczöl-bizottság tagja volt – az ülésen azonban hozzátette, a Gyurcsány-nyilatkozat politikai megnyilvánulás volt, ráadásul az utasításrendészeti szempontból felesleges, mert a rendőrségnek a dolgát kellett tennie a székház megvédésekor. Kacziba Antal felidézte: a Gönczöl Katalin kriminológus professzor által vezetett, a 2006-os őszi eseményeket vizsgáló bizottság legfontosabb megállapításai voltak, hogy szükséges és törvényes volt a rendőri beavatkozás, de ennek során törvénysértéseket követtek el rendőrök és több ponton szakszerűtlenül jártak el.
Emlékeztetett rá, hogy Bene László volt országos rendőrfőkapitány az eseményeket követő parlamenti meghallgatásán maga is elismerte: rendőri túlkapások történtek. Kacziba hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Gönczöl-bizottság a személyi felelősség kérdését, mint ahogy a panaszosok ügyeit is, nem vizsgálta, nem vizsgálhatta. A televízió székházánál történtekkel kapcsolatban a nyugállományú rendőr altábornagy kifejtette: erőszakkal, kevés pénzzel, rosszul irányított rendőrség nem tudott ennek a feladatnak megfelelni.
Kacziba kriminológiai szempontból vizsgálva az eseményeket arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt húsz évben a társadalmi erőszak fokozódott, s utalt rá, hogy a jelenlegi kormánynak is részben ezért kellett például a "három csapás törvényt" bevezetnie.
A parlamenti testület ülésén Kacziba Antal mellett helyszíni parancsnokokat hallgattak meg. Valamennyien arról beszéltek, hogy nem voltak megfelelő eszközeik, a rendőrségnek nem álltak rendelkezésére olyan védőfelszerelések, mint ma.
Többen megemlítették az új típusú rádiókat, amelyekkel nem volt minden egység ellátva, s ez nehezítette a kommunikációt. Beszéltek arról is, hogy a rendőrök nem voltak felkészülve, nem rendelkeztek elég ismerettel, tapasztalattal az intézkedések során.
A bizottság szeptemberben folytatja munkáját, várhatóan az akkori felső rendőri vezetést meghallgatásával. Így valószínűleg Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt és Bene László volt országos rendőrfőkapitányt is meghallgatják. A bizottság korábban ismertetett menetrendje szerint az ősz folyamán Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt is meghallgatják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06