Már szombaton is lesz kormányellenes tüntetés
Több bejelentett demonstráció várható a fővárosban
Már a népszavazást megelőző napon, szombaton is kormányellenes demonstráció lesz a Kossuth tér közelében, míg az urnazárás időpontjára három szervezet és több radikális csoport is "seregszemlét" hirdetett a "nemzeti ellenállás" jegyében a Parlament elé.
2008.03.07 15:43MTIAz MTI információja szerint a rendőrség vasárnap hajnalban kordonokkal veszi körbe ismét a Kossuth teret.
A rendőrség pénteken az internetes honlapján tette közzé azoknak a tüntetések helyszíneit, amelyeket tudomásul vett, és egyben közölték azoknak a szervezeteknek és bejelentőknek a neveit, akik a vasárnapi népszavazást követően demonstrációt hirdettek meg. A rendőrség honlapján közzétett adatok szerint a népszavazáshoz kapcsolódóan három demonstrációt jelentettek be. Ezek mellett nyilvánosságra hozták a bejelentő személyek nevét is.
A pártok közül ugyancsak hárman jelentettek be rendezvényt, a Fidesz a Visi Imre utcában, az MSZP a Vérmezőn, az SZDSZ pedig a Városháza parkban várja majd a népszavazás eredményét. Az MTI úgy tudja, a Köztársasági Őrezred parancsnokának döntése alapján vasárnap 0 órától március 11. éjfélig ismét kordonokkal zárják körbe a Kossuth teret, mint azt korábban az Országgyűlés idei ülésszakának első napján is megtették.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) állásfoglalása szerint kampánycsend megsértésének minősül, ha a népszavazás idején bárki politikai gyűlést, tüntetést szervez, vagy abban részt vesz. Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta: 231 bejelentett rendezvényről van tudomása a rendőrségnek, nyolc rendezvényt március 9-re, 6 rendezvényt március 10-re, a többit március 14-15-re jelentették be.
Mint mondta, a pártok székházai környékére jelentettek be eredményváró rendezvényeket a parlamenti pártok. A főkapitány és a nemzetbiztonsági szolgálatok szerint nem várható radikális megmozdulás a népszavazás napján, de megjegyezték, ők is olvassák a rendezvények megzavarását szervező internetes honlapokat, és más forrásokból is tájékozódnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


