Mindenkinek joga van tudni, ki a szervező
Ki szervezi a március 15-i demonstrációkat? A rendőrség nyilvánosságra hozza
A rendőrség internetes honlapján nyilvánosságra fogja hozni, ki a szervezője a március 15-i ünnephez kapcsolódóan bejelentett demonstrációknak - mondta Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány pénteken, egy budapesti sajtóbeszélgetésen.
2008.02.29 12:16MTIA főkapitány szerint joga van tudni ezt a közérdekű adatot az állampolgároknak. A gyülekezési törvény ugyanis azt mondja ki, hogy a szervező egyetemlegesen felel az általa szervezett demonstráción okozott kárért, függetlenül attól, hogy nem lehet megmondani, ki okozta a kárt. Joga van mindenkinek tudni, ha adott esetben felgyújtják az autóját, beverik a kirakatát, hogy ki a szervező, akivel szemben érvényesítheti a kártérítési igényét - mondta.
Megjegyezte: a rendőrség méltóságteljes népszavazásra és március 15-i ünnepre készül. Hozzátette: természetesen ismerik az ünnep megzavarására készülő internetes felhívásokat, ezekre súlyuknak megfelelően fognak reagálni. Biztosítjuk a gyülekezési jog gyakorlását, de aki jogsértést követ el, azokkal szemben a rendőrség a leghatározottabban fog fellépni - jelentette ki.
A főkapitány beszámolt róla, hogy a népszavazás estéjére néhány kisebb rendezvényt, demonstrációt már bejelentettek a fővárosban, elsősorban a pártok és a kerületek. Bencze József várakozásai szerint március 14-én és 15-én körülbelül 1.200-1.300 rendőri biztosítást igénylő rendezvény lesz országszerte, Budapesten körülbelül 150. Ezekre a rendőrség a megfelelő létszámban készül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


