Eddig nem közeledtek az álláspontok
Ismét tárgyalóasztalnál a MÁV és a VDSZSZ képviselői
Egy hét után ma ismét tárgyalnak közvetítő bevonásával a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) képviselői a szakszervezet követeléseiről, amelyek teljesítését a február 1-jén hajnalban elkezdett sztrájkjukkal kívánnak kikkényszeríteni.
2008.03.07 07:51MTIAz eddigi tárgyalásokon nem közeledtek az álláspontok. A szakszervezet határozatlan idejű sztrájkot hirdetett, amit hol elkezd, hol abbahagy. Legutóbb március 9-éig, a népszavazásig függesztették fel a munkabeszüntetést, demonstrálva, hogy a sztrájk nem politikai célokat szolgál. A vitában álló munkáltató és szakszervezet február 14-én közösen kérte fel a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat egyik közvetítőjét, hogy segítse egy megállapodás megszületését.
A VDSZSZ követelése, hogy a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 35 ezer vasutas dolgozó kapjon meg személyenként nettó 250 ezer forintot. A másik követelés, hogy körülbelül 14 ezer munkavállaló, a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészet Zrt. dolgozói a már felajánlott 6,9 százalékon kívül 10 százalék többlet bérfejlesztésben részesüljenek.
A szakszervezet ugyanazt követeli ma is mint kezdetben, csak a kifizetés módjára tett kompromisszumos javaslatot. A MÁV is ugyanazt mondja mint kezdetben: az érdekképviselet követeléseinek nincs semmi alapja, a követelések nem teljesíthetők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


