Új struktúra, új emberek
Újsághirdetésben keresnek főosztályvezetőket a Nemzetgazdaságiak
Újsághirdetésben keresnek főosztályvezetőket a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, méghozzá több tucatot. A szaktárca szerint erre az új kormányzati struktúra miatt van szükség - ismerteti a csütörtöki Népszabadság.
2010.08.19 07:49NépszabadságNemcsak a szaktárca honlapján, de napilapban megjelentett hirdetésekben is (legutóbb a Magyar Nemzetben) keres új főosztályvezetőket a Matolcsy György által irányított Nemzetgazdasági Minisztérium.
Összesen negyvenegy új főosztályvezetői pozíció betöltésére várják a pályázatokat, többek között a szakképzési, a költségvetési összefoglaló, önkormányzati költségvetési rendszerek, adóstratégiai, számviteli, ellenőrzési, turisztikai, energiastratégiai vagy épp a klímapolitikai főosztály élére.A jelentkezőknek legfeljebb öt oldal terjedelemben kell négy évre szóló, személyes vezetői programot készíteni. A pozíciókat szeptember 6-tól kívánják betöltetni.
A nemzetgazdasági tárca a Népszabadság megkeresésére azzal indokolta a többtucatnyi új középvezető alkalmazását, hogy az új kormányzati struktúra miatt a szaktárca négy korábbi minisztérium szakterületeinek hatásköreit vette át. "Az új struktúra új feladatokat és ennek megfelelően új szervezeti berendezkedést igényel. Ebből adódóan a korábbi minisztériumi hierarchia nem alkalmas a kibővült hatáskörök ellátására. A szervezeti átalakítás célja is ez, a feladatok megfelelő szintre delegálása, vagyis egyszerűbb, átláthatóbb és hatékonyabb rendszer kialakítása", tették hozzá.
A napilap azon kérdésére, hogy a stratégiai átalakítással együtt elbocsátásokra is számítani kell-e, a minisztérium hivatalosan azt közölte: elbocsátások nem lesznek, de az új szakterületekkel bővült főosztályokra "értelemszerűen az új feladatokat ellátni képes, komoly elkötelezettséggel, hosszú távú szakmai célokkal és folyamatos megújulási igénnyel rendelkező vezetőkre számítunk", de megkötés nélkül az új pozíciókra korábbi és jelenlegi munkatársak is pályázhatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06