A rendszer minden elemében beteg
Szalai ingyenessé tenné az MTI hírszolgáltatását
A médiahatóság elnöke szerint tarthatatlan a jelenlegi helyzet, ezért határozott lépéseket kell tenni, a változásoktól ugyanakkor nem kell félni, bízni kell abban, hogy egy jobb világot hoznak.
2010.08.16 08:36NépszabadságA jelenlegi helyzet tarthatatlan, a hatályban lévő, 1996-os médiatörvényt az idő túlhaladta. A médiapiac gyökeresen átalakult, az intézményrendszer csődben van, nincsenek felelős vezetők, annál több a botrány, a gyanús szerződés, a médiakuratóriumok működésképtelenné váltak, a rendszer minden elemében beteg, ezért határozott lépéseket kellett tenni - jelentette ki a Népszabadságnak adott interjúban Szalai Annamária.
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke azon értesülés kapcsán, miszerint ingyenessé tennék az MTI hírszolgáltatását, azt mondta: az ingyenesség azért lenne jó, mert ha már az állam egyszer pénzt fektet a nemzeti hírügynökség fenntartására, akkor a híreket el is kell juttatni az emberekhez. Egyébként leszögezte: az MTI-nek nem ez a fő bevételi forrása, hanem a költségvetési támogatás, az intézmény a piacról szerzett bevételei roppant csekélyek. Hozzátette: ha átszervezik az MTI működését, nem igényel több közpénzt az ingyenesség.
Szalai Annamária - Fotó: MTI
Arra a kérdésre, miszerint hogyan rendezné a közszolgálati intézmények finanszírozását, azt válaszolta: pontosan meg kell határozni, hogy mit ért az állam közszolgálat alatt, és milyen feladatokat finanszíroz, vagyis a megrendeléshez kell kötni a támogatást.
A kiszolgáltatott helyzet helyett, amelyben az állam vagy ad pénzt vagy nem ad, a normatív irányba kell elmozdulni, hogy hosszabb távra kiszámíthatóvá válhasson a közmédia működése- hangsúlyozta az elnök asszony. Kiemelte: bízik abban, hogy az átalakulás után valóban arra költik majd a pénzt az intézmények, amire kell, tehát a tartalomra. Most ugyanis szerinte minden másra ellenőrizetlenül folyik el a közpénz, teljesen feleslegesen.
Beszélt arról is, hogy a médiahatóság emberközpontú lesz, vagyis nem a szolgáltatók érdekeit képviselik, hanem az emberekét. Arra a felvetésre, hogy újságíróként hogyan érezné magát az új médiavilágban, azt felelte: jó, ha a változásnak részesei vagyunk, nem kell félni tőle, inkább bízni benne, hogy jobb világot hoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


