"Ne riadt csirkeként viselkedjen"
MSZP: Kövér nem házelnök, hanem háziszolga akar lenni
Az MSZP szerint Kövér László házelnökként nem az Országgyűlés igazságos és bölcs ura, hanem Orbán Viktor személyes "háziszolgája" kíván lenni.
2010.07.23 12:04MTIA szocialista frakció pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a csütörtökön megválasztott házelnök úgy nyilatkozott: új házszabályt alkotna 2014-re, és szakaszosabb ülésezési rendet vezetne be. Az MSZP szerint Kövér László máris világossá tette, hogy semmi jót nem várhatnak tőle.
A háromhetente összehívott Országgyűlés felháborító rehabilitálásával a magyar demokrácia szentélyét is Orbán Viktor olcsó színjátékának díszletévé kívánja silányítani - áll dokumentumban.
Az MSZP a közleményben határozottan követeli, hogy Kövér László "ez egyszer hallgasson a józan eszére, és ne riadt csirkeként viselkedjen, amikor Orbán Viktor hatalommániájának kell gátat vetni".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


