Jön a 4. Pont Ott Parti
Csütörtökön jelentik be a felsőoktatási ponthatárokat
Csütörtökön húzzák meg a felsőoktatási ponthatárokat, ennek kihirdetésére pedig megrendezik a 4. Pont Ott Partit a fővárosi Corvin sétányon
2010.07.20 07:05MTIA 140 ezer felvételiző elsőként a www.felvi.hu portálról tájékozódhat, várhatóan este nyolc óra körül.
Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által szervezett programon kerekasztal-beszélgetést is tartanak oktatási szakemberek részvételével; szó lesz a felsőoktatási életről, a közösségi élet szervezésében nagy szerepet vállaló hallgatói szervezetekről. Ismertetik majd azt is, hogy milyen juttatásokat pályázhatnak meg tanulmányaik finanszírozására a hallgatók, milyen ösztöndíjakkal tanulhatnak Magyarországon és külföldön, valamint tájékozódhatnak a résztvevők a diákhitel lehetőségéről is. A 2010-2011-es tanévben 56 ezer államilag támogatott hallgatót vesznek fel alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre és felsőfokú szakképzésre. Szeptembertől a mesterképzések száma bővül, több mint 325 szakra vesznek fel 19.600 diákot. A mesterképzési számok meghatározásánál figyelembe vették, hogy 2007-ben milyenek voltak az arányok az akkori alapképzésben.
A 2010 szeptemberében induló szakokra február 15-ig lehetett jelentkezni, az elektronikus jelentkezés hitelesítésének határideje pedig február 23-a volt. Az érettségit, nyelvvizsgát, felsőfokú végzettséget igazoló dokumentumok benyújtására, valamint a megjelölt szakok sorrendjének végső meghatározására a határidőt 2010. július 8-ban állapították meg. A meghirdetett képzések száma az előző évekhez képest ugrásszerűen nőtt 2010 szeptemberében, a tavalyi 5753 helyett már összesen 7439 szakra lehetett jelentkezni. Ezek közül 3100 alapképzés, 3054 mesterképzés, 1199 felsőfokú szakképzés és 86 az egységes, osztatlan képzés. Felsőoktatási felvételi jelentkezést 140 ezren adtak be, 13 ezerrel többen, mint tavaly. Közülük 68 ezren elektronikus úton jelentkeztek, ez nagyjából ötvenszázalékos emelkedést jelent.
Alapképzésre több mint 93 ezren, egységes, osztatlan képzésre mintegy 11 ezren, felsőfokú szakképzésre több mint 7700-an, mesterképzésre mintegy 23.500-an jelentkeztek.
Az elsőhelyes jelentkezések körülbelül 70 százaléka nappali tagozatra szól. Felsőfokú szakképzésre húsz százalékkal, mesterképzésre negyven százalékkal többen adták be a jelentkezési lapot, mint tavaly. Az 56 ezres államilag támogatott keretszámon belül csökkent a jogász, a pedagógus, a bölcsész és társadalomtudományi keretszám aránya, és nőtt a műszaki és orvosképzés aránya.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06