Esélyegyenlőség már gyerekkorban is
Polgárosodás a közoktatásban - Gyurcsány ma jelenti be
Ma jelenti be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a polgárosodás programjának közoktatást érintő pontjait: a változtatások szükségességét a Pisa-vizsgálatok eredményeivel indokolják - írta a keddi Népszabadság.
2008.03.04 08:30Népszabadság OnlineA kormány egyrészt korszerűsíteni akarja az ismeretanyagot, másrészt kísérletet tesz arra, hogy egy kistelepülés diákjai is ugyanolyan minőségű oktatást kapjanak, mint egy fővárosban tanuló gyerek. Ennek érdekében az egyenlőtlenséget már kora gyerekkorban csökkenteni akarják, ezért fejlesztik a védőnői rendszert is, és kiterjesztik a családi napközik hálózatát.
Ahol lehet, egységesítik az óvodákat és a bölcsődéket. A program része, hogy a kormány a jövőben szigorúan ellenőrzi az iskolafenntartók esélyegyenlőségi terveinek megvalósulását.
Az átalakítás fontos eleme az is, hogy azok kerüljenek a tanári pályára, akik elhivatottak, rátermettek és felkészültek - írja a Népszabadság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


