"A mi kettők titka"
Hatala Józsefet javasolja országos rendőrfőkapitánynak Pintér Sándor
Hatala Józsefet javasolja országos rendőrfőkapitánynak Pintér Sándor belügyminiszter - derül ki a parlamenti bizottságok e heti üléseire szóló, hétfőn közzétett meghívóból.
2010.06.28 12:58MTIAz Országgyűlés internetes oldalán található meghívó szerint kedden 11 órakor ülésezik a Honvédelmi és rendészeti bizottság. A testület ülésének egyetlen napirendi pontja van: Hatala József rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány-jelölt kinevezés előtti meghallgatása.
Az első Orbán-kormány idején Pintér Sándor belügyminiszter, 1998. július 16-ai hatállyal az ORFK közbiztonsági főigazgatójává nevezte ki Hatala Józsefet, aki 2006. július 15-i hatállyal távozott főkapitány-helyettesi posztjáról. Hatala József 1951-ben, Budapesten született, rendőrségi pályafutását 1983-ban kezdte a Budapesti Rendőr-főkapitányságon baleseti helyszínelőként, majd vizsgáló, osztályvezető, közlekedésrendészet vezető-helyettes, közrendvédelmi főosztályvezető lett. 1984-ben diplomázott a Rendőrtiszti Főiskolán, jogi diplomáját 1991-ben, az ELTE-n vehette át. 1996-tól a Készenléti Rendőrség parancsnok-helyettese, majd 1997. október 1-jétől a XX-XXIII. kerületi kapitányság vezetője volt. 1998. július 16-ai hatállyal Hatala Józsefet Pintér Sándor belügyminiszter az ORFK közbiztonsági főigazgatójává nevezte ki. Mádl Ferenc köztársasági elnök 2001. október 15-én a belügyminiszter előterjesztésére vezérőrnaggyá nevezte ki. Hatala József 2006. július 15-i hatállyal távozott főkapitány-helyettesi posztjáról.
Petrétei József akkori igazságügyi és rendészeti miniszter nem sokkal korábban jelentette be, hogy távozik az országos rendőrfőkapitány két helyettese, s a továbbiakban az országos rendőrfőkapitánynak egy helyettese lesz.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium akkor kiadott közleményében azt írta, az ORFK vezetését érintő személyi változások szerves részei a két évvel korábban megkezdett, a rendőrség szervezetének és vezetésének korszerűsítését célzó átszervezésnek. Mint akkor írták, a rendőrséget korábban irányító belügyminiszter (Lamperth Mónika) utasítása kiemelt célként írta elő az ORFK munkájának újrafogalmazását, szerkezetének átalakítását, gazdasági rendjének korszerűsítését, a "belügyminiszteri intézkedés meghatározta, összevonásokkal és szervezeti átalakításokkal felére csökkentendő az ORFK vezetőinek száma".
Hatala Józsefet nyugdíjba vonulása alkalmából altábornaggyá léptették elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


