Lőtt, de igazából nem is
Gyenesei bakot lőtt - bevonták a vadászengedélyét
Öt szarvast lőttek le engedély nélkül a Somogy megyei Babócsa környéki erdőben tavaly. A nem szabályszerűen megtartott vadászaton jelen volt Gyenesei István, a Gyurcsány-kormány önkormányzati minisztere is, aki az ügyben indított vizsgálat során önellentmondásba keveredett, sőt társaival egy hivatásos vadászra terelték a gyanút tanúkihallgatásukkor
2010.06.25 08:08Magyar NemzetEz olvasható a Magyar Nemzetben.
A Magyar Nemzet információi szerint három hónapra bevonták Gyenesei István vadászengedélyét, és ötvenezer forintos pénzbírságot is kiszabtak a politikusra, amiért tavaly októberben több barátjával (állítólag hatan fegyverrel mentek ki, míg a vadakat öten hajtották) egy előre be nem jelentett, ezért szabályszerűtlenül megtartott hajtóvadászaton vett részt. Úgy tudjuk, a büntetést a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal állapította meg, bár a hatóság illetékese tegnap azt mondta, az eljárás még folyamatban van.
A Gyurcsány-kormány önkormányzati miniszterét egyébként már többször is kihallgatták az ügyben, hogy tisztázza, hogyan írhatták a nevére az öt szarvast úgy, hogy a leterítéskor a politikus nem vadászhatott, hiszen nem volt bejegyezve a vadászati beírókönyvbe.
A szabályok szerint minden vadásznak, ha terepre megy, ki kell töltenie ezt a formanyomtatványt, hogy ugyanabban az időben más vadász ne menjen ugyanarra a területre, nehogy baleset történjen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


