"Nem kívánja a fékeket"
LMP: a Fidesz letért a nemzeti együttműködés útjáról
Az LMP szerint úgy tűnik, hogy a Fidesz letért a nemzeti együttműködés útjáról.
2010.06.07 14:15MTIAz LMP frakcióvezetője hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy a kormány kivenné az alkotmányból azt a részt, amely szerint az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához a képviselők négyötödének szavazata szükséges.
Schiffer András hozzátette, hogy egy fideszes javaslat értelmében az eddigi gyakorlattal ellentétben nem paritásos bizottság jelölné az alkotmánybírákat.
"A Fidesz-KDNP pártszövetség nem kívánja azokat a fékeket, amelyek adott esetben még egy alkotmányozó többséget is kötnek" - értékelte.
Hangsúlyozta, hogy azért kötötték húsz éve négyötödös többséghez a hivatkozott döntést, mert az rendezi a társadalom legalapvetőbb életviszonyait és több cikluson is túlmutat.
Kitért arra is, hogy az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén pártja javasolta, első lépésben az alkotmányozási eljárást előkészítő paritásos bizottságot állítsák fel.
Az LMP azt szeretné, hogy október végéig kialakuljon az a rendszer, ahol "az emberek véleményét be lehet csatornázni" az alkotmányozási eljárásba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06