"A nemzet, nemzet marad, bárhol van a határ"
Trianon-emlékművet avattak Kaposváron
Emlékművet állítottak a trianoni békeszerződés 90. évfordulóján Kaposváron; Párkányi Raab Péter szobrászművész csaknem hét méter magas obeliszkjét pénteken avatták fel a Berzsenyi parkban.
2010.06.04 13:54MTISzita Károly (Fidesz), Kaposvár polgármestere köszöntőjében azt mondta: hazánk egyik legszomorúbb évfordulója június 4. "Európában nincs még egy olyan nemzet, amelyet akkora veszteség ért volna, mint bennünket" - fogalmazott, leszögezve:
"2010 tavaszától bizonyosak lehetünk abban, hogy a nemzet nemzet marad, bárhol húzták is meg az ország határait".
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: az új Országgyűlés már az első munkanapján lehetővé tette a kettős állampolgárságot mindazoknak a környező országokban élő magyaroknak és leszármazottaiknak, akik a trianoni diktátum miatt veszítették el magyar állampolgárságukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


