Mindenkinek a "saját sorsát" kell mérlegre tennie
Juhász Ferenc: a távolmaradás sem árt
Nem valamilyen pártlojalitás miatt kell nemmel szavazni a március 9-ei népszavazáson, hanem azért, hogy színvonalasabb, versenyképesebb legyen az egészségügy - mondta az MSZP elnökhelyettese a Magyar Televízió szombati Nap-kelte című műsorában, hozzátéve, az sem árt sokat, aki nem megy el szavazni.
2008.03.01 11:29MTINem állítjuk úgy élére a dolgot, hogy ha igennel szavazol, akkor Orbánra (a Fidesz elnökére) szavazol, ha nemmel szavazol, akkor Gyurcsányra (miniszterelnökre) - közölte az elnökhelyettes, a szocialisták népszavazási kampányának koordinátora. Juhász Ferenc szerint mindenkinek a "saját sorsát" kell mérlegre tennie, és eldöntenie, szeretne-e "valami jobbat, kulturáltabbat, színvonalasabbat, versenyképesebbet".
Ebben a gondolkodásban - mondta - a fogyasztói szemlélet is meg tud jelenni. Az MSZP elnökhelyettese arra a kérdésre, hogy pártja a szavazástól való távolmaradásra buzdít-e, hangsúlyozta: egy demokratikus párt nem mondhatja azt az embereknek, hogy ne menjenek el szavazni.
Úgy fogalmazott: "Ezért mi azt mondjuk, hogy szavazz nemmel, (...) ha egyetértesz azokkal a dilemmákkal, amelynek eredményeképpen mi ilyen (...) válaszokat fogalmaztunk meg. Ha meg nem, akkor sem ártasz nagyon sokat, ha nem mész el szavazni".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


