Közzététetnék
Beperelte az NBH-t a Transparency International
Beperelte a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH) a Transparency International elnevezésű nemzetközi civil szervezet magyarországi tagozata.
2010.05.27 07:10Magyar Nemzetírta csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A Transparency International azért nyújtott be keresetet a hivatal ellen, mert a polgári elhárítás megtagadta az adatszolgáltatást arról, hogy mely cégek szerepelnek a nemzetbiztonsági érdek alapján közbeszerzés alól felmentett beszállítók listáján.
A Transparency International szerint azoknak a társaságoknak a listájában, amelyek egyáltalán részt vehetnek nemzetbiztonsággal kapcsolatos beszerzésekben, semmi olyan adat nincs, amelyet titokban kellene tartani, ez közérdekű adatnak számít, hiszen közpénzt használnak fel a cégek megbízásaihoz - írta a Magyar Nemzet.
A szervezet a Fővárosi Bírósághoz fordult, hogy soron kívüli eljárásban kötelezze a hivatalt a jegyzék közzétételére.
Az első tárgyaláson az NBH jogi képviselője nem jelent meg, ezért június közepére napolták el a tárgyalást.
A Nemzetbiztonsági Iroda (NBI) illetékesére hivatkozva a Magyar Nemzet azt írta, hogy május 21-én nyújtotta be az NBH jogi képviselője a tárgyalás elhalasztására vonatkozó kérelmét, és azt feltételezte, hogy azt elfogadták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06