Kovács megérti Ficóékat
MSZP: eltúlzott, de nem meglepő a szlovák reakció
Eltúlzott, de nem meglepő a szlovák reakció a kettős állampolgárság kapcsán, ugyanakkor a magyar fél sem járt el kellő körültekintéssel - mondta Kovács László, a szocialista parlamenti frakció külügyi kabinetjének vezetője szerdán az MTI-nek.
2010.05.26 19:35MTIA szocialista politikus szerint tudható volt, hogy a közelgő szlovák választások, illetve a kampány részeként a szlovák válasz elutasító lesz. Ezt azzal lehetett volna tompítani, ha a választások után jelentik be a törvénymódosítást, és érdemi konzultáció is megelőzi a döntést.
Erre az MSZP javaslatot is tett, de a parlamenti többség elutasította - fűzte hozzá. Kovács László elmondta: "az, ami történt, hogy Martonyi János, a még hivatalba sem lépett kormány, ki nem nevezett külügyminisztere Pozsonyban tájékoztatást adott a szlovák vezetésnek a magyar szándékokról, nem tekinthető érdemi konzultációnak".
Szerinte a magyar fél ugyanúgy járt el, ahogy korábban a szlovák fél a nyelvtörvény kapcsán, vagyis csak a döntést jelentették be, érdemi konzultáció nem volt.
Hangsúlyozta, hogy az MSZP megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítást, amelyet elsősorban szimbolikus jelentőségűnek gondolnak a szocialisták, akik azt már nem támogatnák, ha később a Fidesz felvetné, hogy szavazójoghoz is jussanak a határon túli magyarok. Az Országgyűlés szerdán 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy lehetővé teszi a határon túli magyarok egyszerűbb, kedvezményes honosítását. Válaszul Szlovákia is módosította állampolgársági törvényét.
A gyorsított eljárásban elfogadott módosítás lényege, hogyha ezentúl egy szlovák állampolgár önkéntesen felveszi egy másik ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot. Emellett nem tölthet be bizonyos munkaköröket sem, amelyek kapcsolatban vannak a nemzetbiztonsággal - például a rendőrségnél vagy a biztonsági szolgálatoknál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


