Nem ír elő vádemelési kötelezettséget
Budapest szerint szerint semmi akadálya Zentai kiadatásának
A vádemelés nem feltétele a kiadatási kérelem előterjesztésének - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) az MTI megkeresésére azzal kapcsolatban, hogy az Ausztráliában élő, háborús bűncselekménnyel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) ügyvédje a perthi szövetségi bíróságon kedden azt mondta: nem adható ki Magyarországnak ügyfele, mert nem emeltek vádat ellene.
2010.04.27 18:06MTI"A magyar-ausztrál kiadatási szerződés 5. cikkének 2. pontja alapján egyértelmű, hogy a kiadatási kérelem előterjesztésének büntetőeljárás lefolytatása céljából akkor van helye, ha a kiadni kért személyt gyanúsítják, vagy vádolják bűncselekmény elkövetésével. Ebből következik, hogy a vádemelés megtörténte nem feltétele a kiadatási kérelem előterjesztésének" - tudatta a minisztérium.
A tárca emlékeztetett: az ausztrál belügyminiszter, - miután az illetékes ausztrál bíróságok megállapították, fennállnak a kiadatás jogi feltételei - 2009. november 12-én hozott határozatával hozzájárult ahhoz, hogy Zentait kiadják a magyar hatóságoknak.
A vonatkozó ausztrál jog szerint a kiadni kért személy azonban a belügyminiszter határozatának bírósági felülvizsgálatát is kérheti. Zentai jogi képviselője útján élt ezzel a jogával, ez az eljárás van jelenleg folyamatban - mutatott rá az IRM. A gyanú szerint a most 88 éves férfi 1944 novemberében Budapesten két társával megvert és megkínzott egy zsidó fiatalembert, aki belehalt a bántalmazásba. Zentait öt éve tartóztatták le az ausztráliai Perthben, ahol öt évtizeddel ezelőtt telepedett le. A magyar állam 2005 tavaszán kérte Ausztráliától a kiadatását.
Az ausztrál igazságszolgáltatás hosszú eljárás végén helyt adott a magyar kérelemnek, és Zentait tavaly október végén kiadatási őrizetbe helyezték Perthben. A kiadatás azonban továbbra is várat magára, mert Zentai ügyvédei fellebbezést nyújtottak be a szövetségi bírósághoz.
A fellebbviteli döntés meghozatalának nincs határideje. A bíróság december közepén óvadék ellenében szabadlábra helyezte Zentait, aki így családja körében várja a végső döntést kiadatása ügyében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


