A magyar állam 2005 tavaszán kérte kiadatását
Zentai nem adható ki, mert nem volt vádemelés
Az Ausztráliában élő, háborús bűncselekménnyel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) nem adható ki Magyarországnak, mert nem emeltek vádat ellene - mondta kedden a perthi szövetségi bíróságon Zentai ügyvédje.
2010.04.27 10:41MTIZentai fellebbezett Brendan O,Connor belügyminiszternek a kiadatásról szóló döntése ellen. A védő érvelése szerint a magyar hatóságok csak ki akarták vizsgálni védence ügyét, és "megalapozott gyanúról" beszéltek, de hivatalos vádemelés nem történt. Ennek alapján Ausztrália szerinte - a két ország kiadatási egyezménye értelmében - nem adhatja ki Zentait Magyarországnak.
A vád - vagy megalapozott gyanú - szerint a most 88 éves férfi 1944 novemberében Budapesten két társával megvert és megkínzott egy zsidó fiatalembert, aki belehalt a bántalmazásba. Zentait öt éve tartóztatták le az ausztráliai Perthben, ahol öt évtizeddel ezelőtt telepedett le.
A magyar állam 2005 tavaszán kérte Ausztráliától a kiadatását. Az ausztrál igazságszolgáltatás hosszú eljárás végén helyt adott a magyar kérelemnek, és Zentait tavaly október végén kiadatási őrizetbe helyezték Perthben. A kiadatás azonban továbbra is várat magára, mert Zentai ügyvédei fellebbezést nyújtottak be a szövetségi bírósághoz. A fellebbviteli döntés meghozatalának nincs határideje.
A bíróság december közepén óvadék ellenében szabadlábra helyezte Zentait, aki így családja körében várja a végső döntést kiadatása ügyében.
Kapcsolódó írások:
- Zentait óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezték Ausztráliában
- Kiadják Zentait Magyarországnak
- Charles Zentai magyarországi pere nem lenne igazságos a fia szerint
- Magyar vád szerint embert ölt Charles Zentai
- Állítólag halálra kínzott egy zsidó fiatalt - 65 évvel később hazatoloncolhatják Magyarországra
- Ismét fellebbezett kiadatása ellen Zentai Károly
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06