Egymillió forintnyi részvény 20 milliót is érhet
Gyurcsány elárulta, mely vállalatok lehetnek benne az új tulajdonosi programban
Gyurcsány Ferenc szerint a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték, a Magyar Posta és az Állami Autópályakezelő benne lehet az új tulajdonosi programban. A miniszterelnök erről a TV2 Mokka című műsorában beszélt szerdán reggel.
2008.02.27 08:22MTIHozzátette: a Volán társaságoknál nem gondolkodik ebben a konstrukcióban. A program részleteiről a miniszterelnök elmondta, hogy a tervek szerint egy ember legfeljebb egymillió forintnyi részvényt jegyezhetne, 10-15 százalékos kedvezménnyel. Jegyzéskor a teljes összeg 5 százalékát, nagyjából 40 ezer forintot kellene befizetni. Gyurcsány Ferenc szerint "ha jól csinálják", akkor 4-5-8 év alatt az egymillió forintnyi részvény 5-10-20 milliót is érhet.
A műsorban a kormányfő a Déli Áramlat nevű gázvezeték magyarországi szakaszával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a csütörtökön aláírni tervezett orosz-magyar megállapodással szemben csak a magyar ellenzéknek van, Washingtonnak és Brüsszelnek nincs kifogása. A Déli Áramlat - mint mondta - évente több tízmilliárd forintot hozhat Magyarországnak, de ennél is fontosabb szempont az gázellátás biztonságának kérdése.
Úgy fogalmazott, hogy talán a magyar ellenzék is megérti: nagyobb biztonságot jelent, ha Magyarországra nem egy, hanem legalább két vezetéken érkezik a földgáz. Kitért arra: nem mond igazat az ellenzék, amikor azt állítja, hogy a kormány ezer forintra emeli a vizitdíjat. "Nincs ilyen terv, 2010-ig nem fogjuk emelni a vizitdíjat" - jelentette ki. A kormányfő hangsúlyozta: március 9-én elmegy szavazni és nemmel voksol. Gyurcsány Ferenc a műsorban arról is beszélt, hogy a következő hónapokban nem tervez kormányátalakítást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


